Na, ez kicsit vicces lesz: még tavaly novemberben, amikor a fiúkat tökélyre kezeltnek minősítették az alapítványnál, kérték, hogy amikor már egy ideje járnak a gyerekek, hozzuk vissza őket egy utolsó ellenőrzésre. Ma jött el ez a nap, de a sima kontrollon kívül arról is tanácsot szerettünk volna kérni, hogy Domi vajon miért kezdett cirka egy hónapja lábujjhegyen járni, és nemcsak mezítláb, hanem cipőben is. Eredetileg feszes volt ugye a popsija és a hátsó combizma, ezért aggódtunk kicsit, hogy talán ez nem jött egészen helyre, és most így mutatkozik meg a probléma. Nos, megjelentünk az alapítvány neurológus dokinénije előtt, Domi ide-oda járkált, nagyjából ötször átszelte a helyiséget, és láss csodát: végig TELI talpon. Kínunkban már csak röhögtünk, a dokinéni megkérdezte, hogy anyuka biztos-e benne, hogy a gyerek tényleg spiccen jár. Áááá, hát persze, hogy lábujjhegyen jár, igaz néha lerakja a talpát, de jellemzően nem. Panni néni is megnézte Domit, aztán arra a közös álláspontra jutottak a dokinénivel, hogy ez csak majomkodás, valami miatt tetszik neki a spiccelés, mert anatómiai oka semmi nincs, nem feszes egy porcikája sem. Hurrá, hát ez nagyon jó hír, de Buckó ettől még lábujjhegyen jár. Panni néniék tanácsa egyébként az volt, hogy sokat zavarjuk fel lejtőkön (dombokon) a kisfiút, akkor majd lerakja a talpát. Így kell megszállott hegymászót nevelni, tessék mondani? :)
Gergő bácsi ezzel szemben sima ügy volt, szépen talpon jár, dokinéni csak annyit jegyzett meg, hogy látszik, ő még nem olyan rég indult el. Hát, ez stimmt. Hazafelé jövet, az Árkádban a spiccelős Domika még játszott egy jó kukucsosat egy nagyjából vele egykorú kisfiúval, a CundA lopásgátló kapujai között, csak úgy zengett az üzlet a kacagásától, valamint majdnem elment egy idegen nénivel villamost nézni, de aztán csak hazaértünk pontosan 2 db gyermekkel, ahogy elindultunk.
