Föl-le

Igazság szerint már pár hetes fejlemény, hogy a fiúk egyszerre csak le tudtak mászni az ágyról, kanapéról hasra fordulva, lábbal lefelé, úgy ahogyan az biztonságos - és a tuti a dologban az, hogy ezt maguktól találták ki, senki nem fordította irányba őket. Azután vagy két hete Gergő fel is mászott a nagyi ágyára, hogy megszerezze tőle a telefont. Kapaszkodott a kisfiú erősen az ágytakaróba, és szépen először az egyik lábacskáját lendítette fel, aztán mellé a másikat, és már fent is volt. És ezt se mutatta neki senki, teljesen magától jött rá a technikára. Domi pár napja csatlakozott az ágyramászós genghez, most már ő is simán felmászik mindenre, irtó cuki, amikor felküzdi a kis poppiját a fotelba, kényelmesen elhelyezkedik, ül ott pár percet, majd a szuper technikájával lemászik és megy a dolgára. :)

Egyéb hírek: szemészetileg újabb hat hónapra jók a gyerekek, és bár imádjuk ME és SK doktornőket, de ami a szemklinikán van szervezés tekintetében, hááát, azon lenne még mit javítani. És egy vicces dolog, vagyis inkább sírni kellene miatta: a Péterfy koraszülött osztálya küldött egy levelet, hogy szeretnék a gyerekeket látni, hiszen ott feküdtek náluk, és a megadott időpontban szíveskedjünk elvinni őket vizsgálatra (így ultimátumszerűen). Hm. Eddig nem jutott eszükbe Gergő és Dominik? Senkinek nem tűnt fel, hogy egyszer sem vittük őket oda vissza kontrollra? És nem gondolják, hogy ennek esetleg oka van? Tegyem hozzá, a kezelőorvosuk egyik gyerek hazahozatalakor sem beszélt velünk, utógondozásról szó sem volt, de az egész ápolásuk elég nemtörődöm volt, nem volt kézben tartva. Nyilván így mi magunk megtaláltuk azokat a helyeket és orvosokat, akikben megbízunk, és ők figyelemmel kísérik a fiúk fejlődését. Komolyan, nem is értem a Péterfy ezt hogy gondolja....

KultúrGergő

KomolyDomi

Hétvégi játszós

Hogy is kell a mit is csinálni?

A kisfiúk az ebédjüket melegítik. ;)

Ezzel a kérdéssel írható le legjobban a gyerekek tevékenysége manapság. Mindent tudni akarnak, mindenhol ott akarnak lenni, mindent utánozni akarnak. Nincs előttük akadály, Gergő különösen a "mindenhol átküzdöm magam" típus, az étkezőszék alatt is átmászik, de ehhez tudni kell, hogy vannak ám ott keresztfák, tehát nem csak simán a lábak között kell átkúszni. Aztán az ajtónyitogatás is nagy kedvenc, leginkább a konyhában szeretik művelni (ott még nincsenek gyerekzárazva az ajtók), és pakolnak is kifelé edényt, lisztet, bármit.
Ja, meg Bucika telefonál, igaz egyelőre érdekes technikával valahogy a füle mögé rakja a telót, de majdcsak alakul a dolog. És még véletlenül se próbálja sose a távirányítót a fülére illeszteni, pontosan tudja, hogy azon nem lehet beszélni senkivel. :)

És a fő hír, tararam: tegnap levizsgáztak a fiúk Panni néninél és a dévényes neurológus dokinéninél, tökéletesnek vannak nyilvánítva, nem kell többet terápiára járniuk!!! Az elmúlt 8 hónapban kisebb kihagyásokkal heti 1-1 órát kezelte őket Zs., nagy szeretettel és odafigyeléssel. Mindkét gyereknek eltüntette a feszességét, plusz Gergőnek a féloldalasságát, amit a nagytudású margitos gyógytornász szerint maguktól kinőttek volna. Hát, mi nem akartuk a véletlenre bízni a dolgot, ennél azért nagyobb volt a tét. A Dévény alapítványnak nagyon-nagy szerepe van abban, hogy a fiúk mozgásokban gyakorlatilag nincsenek lemaradva a tényleges koruktól. Köszönjük ezúton is!

Halló!

Harisnyás Pippi Pisti :)

Stabilabban

Érdekes, hogy mit tesz egy pár bőrcipő! Kaptak a fiúk ilyen tiszta bőr kis benti cipőket, és egészen látványos, hogy mennyivel biztosabban mozognak így, mint zokniban, beleértve a gumitappancsos talpúakat is. Domi simán áll benne minden támaszkodás nélkül, és már 2-3 lépést is meg tud tenni kapaszkodás nélkül.

Gergő sokkal könnyedebben áll fel és ül le, ha rajta van a cipőcske, de a kúszás is egyszerűbb, ha tapad a talp.

Ja, persze a cipőt is leszedik a zoknival együtt a lábukról, a fene se érti miért van ez a késztetésük, hogy mezítláb legyenek, de lehet, hogy ez valami ősi, evolúciós dolog, végülis az őseink is mezítláb jártak.

Amúgy meg olyanok vannak, hogy G. ügynök profin megkeresi a cumiját, akárhová dobta is el, de más dolgokkal is úgy van, hogy ha valamit elrejtünk mondjuk a hátunk mögé, akkor már rég nem veszik be, hogy az a dolog nincs többé, próbálnak túrni-fúrni, hogy megtalálják. Dominó rendeltetésszerűen használja a telefont, odateszi a füléhez és a távirányítót is a tévé felé tartva nyomogatja. Lehet, hogy már a neten is böngészgetne, ha hagynánk. :) A múltkor meg kikapcsoltam a tévét, a fiúk egy ideig csak néztek, aztán Gergő benyomult a tévészekrény mögé, matatott egy kicsit az elosztó nagy piros kapcsológombjánál (ami le van ragasztva, mert mindig lekapcsolták, így igazából nem tudott vele semmit se csinálni), majd szépen kimászott és érdeklődve kukucskált fel a tévére, hogy sikerült-e visszahoznia rá a képet. Meg kellett zabálni, olyan kis okos.

És a bónuszkép, ilyen harc megy egy vacak kis  műanyag kanálért:

Mickey egér rulez!

Meg a mama mobilja is. :)

Ébredés után...

... rögtön ilyen gyönyörűek vagyunk. :)

 

 

Egy nagyon nagy játszóház kellene a kisfiúknak, ahol teljesen szabadon pakolhatnának, jöhetnének-mehetnének, anélkül, hogy valaki folyton rájuk szólna és akadályozná az életüket. Kemény dolog fáradhatatlan egyévesnek lenni, ha az ember családja mindenbe beleszól. Gergő például mindig kikommandózik az előszobába, és a cipőket nyalogatná. Ha rászólunk, hogy álljon meg és jöjjön vissza, iszonyú sebességre kapcsolva kúszik a cél felé. Ha nem szólunk neki, csak szaladunk utána, a lépteket hallva  is begyorsít, és általában ő nyer. :) Dominik érdekes módon jobban hallgat a tiltásra, nála legtöbbször célt ér, a nem-nem felszólítás, ilyenkor összerezzenve visszafordul, leül és várakozóan néz az emberre, hogy most akkor mi legyen.
Mostanában "veszélyes" dolog felvenni őket az ölünkbe, mert azután nem lehet lerakni a kis zsiványokat. Megfeszítik magukat, szembefordulnak az emberrel, kapaszkodnak a nadrágunkba és könyörgő hangon nyavalyogva, szívszakító tekintettel néznek felfelé.
A villanykapcsolók nagy kedvencei mostanság mindkét gyereknek, majd kiugranak a kezünkből, ha egynek a közelébe kerülünk. Tökéletesen tisztában vannak a kapcsoló és a fény meggyulladása vagy elalvása közti összefüggéssel, és néha már a nagy csapkodásban maguktól is sikerül le- vagy felkapcsolni a villanyt.

Felépülve és elbocsátva

Örömmel jelentjük, egészséges minden gyermek végre! Annyira, hogy a héten már dévényezni is voltunk, ahol jó híreket kaptunk. Domika kezelése végéhez ért, még Panni néninél le kell "vizsgáznia" a jövő héten vagy azután, de a terapeutája úgy látja, hogy mindent tud, amit egy 13 és fél hónapos fiatalembernek tudni kell. Kicsi G. szintén szabadul, de neki még lesz egy kezelése jövő héten. Az ő hátát még picit feszesnek tartja Zs., de igazán ez az egyetlen kifogás, mert a mászás kivételével ő is csinál mindent. Pontosabban, mászni is tud, de nagy sumák a gyerek, mert csak vészhelyzetben - értsd, amikor el kell menekülni a kezelés elöl - adja elő a tudományát. Szóval két hét múlva őt is megnézi Panni néni, és feltehetőleg ezzel sikeresen lezárul a fejlesztésüknek egy nagyon fontos szakasza. Hurrá-hurrá, örülünk, lehet, hogy érettségi bankettet is szervezünk nekik. :)

Vacsora kettesben