Cipősök

A zoknilehúzás megakadályozására, meg persze az időjárásra is tekintettel, cipőt húztunk az ifjúság lábára a sétához. Kedves rokontól kapták ezt a cipellőt még régebben, de nagynak találtuk, úgyhogy nem hordták, most viszont már épp csak jó rájuk a 18-as méret. Domi nemcsak lehúzni szokta a zoknit, hanem a lábát és/vagy a zoknit csócsálgatni is. Namost, ezt a cipőnél sem akarta kihagyni, úgyhogy az egyik kis fél úgy néz ki, mintha pocsolyába lépett volna vele. :) 

Mindenféle

A kis egyévesek kezdenek egyre inkább kommunikációra gyúrni, egyrészt önkifejezés formájában, másrészt a családtagok közlendőjének megértésében. Mindketten folyamatos halandzsát nyomnak, és a gyakran felnőtteken is kifogó s, c, cs, r betűk kivételével már kábé mindent hallottunk tőlük. Gergő különösen ügyes a két-, háromszótagos "szavak" alkotásában, amelyeket nyomatékos hangsúllyal, felvont szemöldökkel és magasba tartott kézzel vág az emberhez, és minden alkalommal felszólításnak (Vegyél már ki a kiságyból!) vagy letolásnak (Még nincs kész a kajám?) hangzik. Az meg külön vicces, hogy időnként értelmes szavak kerekednek ki a próbálkozásból: pl. tető (vagy tetű, nem tudtuk eldönteni), és kaki. Ez utóbbit jó is, ha megtanulja, segíthet a szobatisztaság rögös útján majd. :)
Domi pedig biztosan érti a lámpa, kutyus és kakas szavakat (mint alapvető, túléléshez szükséges szókincset). Ha kérdezzük, hogy ezek hol vannak, odanéz, de pár napja már a kis kezével is mutat feléjük. Újabban tök határozottan ellöki, lesöpri az ember kezét onnan, ahol nem akarja, hogy legyen, pl. az etetőszéke asztalkájáról. Nem viccel a kisfiú egyáltalán.
Mindkét gyerek sportot űz a zoknijuk lehúzásából, nagyon kell figyelni séta közben, hogy el ne hagyjuk a lecibált zoknikat. Múltkor este Domika a kezeslábas pizsijét tépte volna lefelé, és nagyon csodálkozott, hogy ezt a zoknit nem bírja leszedni magáról. :)
(Most így elnézve őket, nehéz elhinni, hogy tavaly ilyenkor még nem érték el a súlyvesztési mélypontjukat, ami a születési súlyuk 20 százaléka volt nagyjából.)


Azért is ledöntöm az állólámpát!


Nagyon vigyázzatok, mer' fürdőskönyv van nálam, és nem habozok használni!

Szülinaposak

A délutáni alvás után, amikor a felnőtt vendégsereg már jól megette a neki szóló puncstortát, megkapták a fiúk is a "babatortát", ami rizzsel összekevert banán volt, innen a cucc fura színe. A gyertyát kicsit gyanakodva nézték, szerették volna megfogni is, mi inkább az elfújásra biztattuk őket, de nem akarták megérteni, mit akarunk tőlük. :) 

A "torta" Dominak ízlett, kicsi G.-nek nem annyira jött be a rizses banán.

A délután hátralevő részét különféle banditatevékenységekkel töltötték, de hát, ugye, szülinaposoknak mindent lehet!

Gergő ajtót nyitott-csukott, és rém ügyesen sose zárta oda a kezét!

Itt pedig Toldi késői követője mutatja meg az utat a kiságya felé

Érdeklődők

Februárban már nagyon látványosan elkezdtek érdeklődni az őket körülvevő világ iránt, sokat hasaltak a játszószőnyegükön, ahol mindenfélével foglalatoskodtak. A nagy szerelem a bohóckendő volt, a képeken épp ezt csodálják.

Már itthon

Domi december elsején, hétfőn, Gergő pedig december 3-án, szerdán - a kiírás napján - jött haza a kórházból, ekkorra mindketten érett újszülött súlyúak voltak, G. 3600, D. pedig 3800 gramm.

Egy elvetélt karácsonyi képeslap próbálkozás, a fiatalurak nem voltak nagyon együttműködőek, hol kancsalítottak, hol ordítottak, hol meg bealudtak és ezt felváltva művelték:

Ez a kép január közepén készült, már nem fértek el keresztben az utazóágyban:

Kicsit kerekebben

Alig vártuk már, hogy hazajöhessenek a Péterfyből:

Szülinap felé

Gyertek velünk időutazásra a fiúk szülinapjáig hátra levő néhány napban!

Itt még a klinikán, 2 hetesen:

Nyüzsi

A "talicska apró majom" nem is kifejezés arra, amit a fiúk művelnek, amikor szabadon vannak engedve. Mondjuk Dominál már alig van olyan, hogy nincs szabadon engedve, mert azonnal nyüszög és nyomja magát lefelé, ha fogjuk vagy próbál kimászni az etetőszékből. Gergő nyugisabb, ő szívesen elvan az ölünkben is, az már más kérdés, hogy ott mit tornászik, próbál leszedni szemüveget, kioperálni fülbevalót etc. 

Mindenhol felállnak, kapaszkodva körbejárják a dohányzóasztalt, lerámolják a pelenkatartót, tologatják az etetőszéküket és hasonlók. Nagyon durván le tudják fárasztani az embert.

Az asztalt és a kisszéket egyszerre tolom el!

Nem-nem, még csak eszembe sem jutott, hogy lepakoljam a dvd-ket.

Ha-ha, el is hitted?

Neki is van foga!

Gergőnek tudniillik. Már tényleg kezdtük azt hinni, hogy vőlegény korában sem lesz neki, aztán hiába folyik már hónapok óta a rengeteg nyála, meg ugye az éhenkórászság is nehezebb feladat fog nélkül. De ma véletlenül kiderült, ujjharapás után, hogy a gyerekecskének kint van a két alsó egyese, és egész nagyok már. Öröm, bódottág!

És amúgy Gergőn egészen komoly megfontoltság jelei mutatkoznak, mondjuk mindig is ő volt a két fiú közül a meggondoltabb, óvatosabb, de tegnap olyan édes volt: állt a dohányzóasztalnál, én a kanapé szélénél ültem, kicsi G. nézegetett a kanapé karfája felé, aztán vissza a saját kezére, amit ki is nyújtott néhányszor, de hamar felmérte, hogy nem éri el a kanapét, így maradt a biztonságos asztalnál. Később a másik oldalon a fotellel próbálkozott ugyanígy, de ott is messze volt a karfa, viszont a térdem előrébb volt, azt elérte, és előbb az egyik, majd másik kezével kapaszkodott át, és szépen átlépett hozzám. Kis cukkerinó, már kezdi érezni a határait.

Kicsit elmaradva

A szerkesztőség az elmúlt hetet nyaralással töltötte, így a blogírás kicsit szünetelt, pedig mindenféle korszakalkotó dolgok történtek a fiúkkal. A legfontosabb, hogy a kommunikáció nekünk, földhöz ragadt felnőtteknek is érthető változatai jelentek meg a babákok repertoárjában: Gergő mondja, hogy pá-pá-pá és integet hozzá (ha kedve van, demó célokra nem és nem hajlandó előadni az új tudományt), Dominik pedig mély meggyőződéssel rázza a fejét és ismételgeti, hogy nem-nem (a bemutatás ua. mint G-nél, vagyis noszogatásra nem csinálja, de nem baj, legalább neki is erős az egyénisége). Gergő szépen halad előre feltérdelve, segítséggel, ha viszont lerakjuk a kezét, azonnal leteszi a hasát és kúszni kezd. A dévényes terapeutája szerint egy szemmel nem látható hajszál választja el a mászástól, de szerintünk meg kicsi G. nem érti, hogy miért forszírozza mindenki ezt a mászós hülyeséget, amikor ő olyan pompásan kúszik már hónapok óta. 

Dominál nagyon cuki viselkedés már egy ideje, hogy amikor egy idegen jelenik meg, akkor szégyenlősen lehajtja a fejét, aztán picit felnéz, huncutul elvigyorodik, majd vissza lehajtja a fejét, és pár percig ezt csinálja, amíg nem érzi magát komfortosan az újonnan érkezett társaságában. És a kisfiúnak megvolt a "kötelező" gyerekkori balesetis látogatása is, reméljük ezzel le van tudva örök időkre az ilyesmi. Az történt, hogy a nagy plüsskutyát ledobta a kanapéról és még mielőtt meg lehetett volna akadályozni, utána ugrott ő is egy fejest, és a homlokát-orrnyergét csúnyán beütütte a dohányzóasztal rézkeretébe, volt hatalmas ordítás és pici orrvérzés is. A kedves doktorbácsi a Bethesdában megröntgeneztette a buciját, csekkolta a pupillát és szerencsére semmi baj nincs, már csak egy kicsi púp látható a két szemöldöke között.

Ja, és mostanra már teljes és tökéletes biztonsággal kijelenthető, hogy hallgatnak a nevükre és abszolút azonosítják magukkal a saját nevükkel, mert csak az a fiatalúr fordul oda az emberhez, aki a nevét hallja, a másik zavartalanul folytatja a szekrény kipakolását (vagy ami más rosszcsontságot épp művel).